Tihanyi levendulás
Lassan megkezdi virágzását a levendula. Tihanyban van hazánk legismertebb levendula ültetvénye. A gyógynövényt 1924-ben honosították meg itt, a Csúcs-hegy oldalában. Bittera Gyula 20 hektáron kezdete el a növény termesztését, amit a későbbiekben folyamatosan gyarapítottak. A termesztés elsődleges célja az illóolaj előállítása volt, a tihanyi levendula illóolajtartalma túlszárnyalta a francia ültetvényekét is. Az 1950-es években felhagytak a műveléssel, amit csak az 1990-es évek közepén kezdtek újra. Azóta ismét gyönyörű látványt nyújt a virágzó levendula mező. Idén már XII. Levendula Heteket és Levendula Fesztivált rendezik a településen június 20-július 1. között. A színpadi produkciók mellett, számos kézműves foglalkozás, gasztronómiai bemutató, gyalogtúra várja az érdeklődőket. A levendulásban „SzedMagad” akciót tartanak, várhatóan június 20-tól. A Levendula Ház Látogatóközpont egész évben várja az érdeklődőket, ahol megismerkedhetünk a félsziget ősi múltjával, mikor még a vulkánok alakították a tájat. Az elmúlt évszádokra visszatekintve képet kaphatunk az ember és a természet együttéléséről, és betekintést nyerhetünk a levendulatermesztés mikéntjébe is.
Képgaléria
https://www.telekitours.hu/erdekessegek/item/570-tihanyilevendulas#sigFreeIde5ee734153