Érdekességek

Hírek, érdekességek a nagyvilágból.

Oroszország

 Por Bajin titkai

 Egyes források szerint 1891-ben fedezték fel a tó közepén lévő szigetet és annak különös romjait. Kilenc évvel ezelőtt ismét járt egy kutatócsoport a szigeten, de továbbra is számtalan nyitott kérdés maradt az építmények eredetét illetően. Először is, hogy miért építkeztek itt, távol minden kereskedelmi útvonaltól, stratégiai ponttól és nagyvárostól?

Afféle turisztikai, még inkább túrázóknak való csemege ma is Por-Bajin, hiszen kevesen járnak erre, és aki ellátogat, az sem tudja megfejteni, mi volt itt, erőd, börtön vagy templom?

Egyes vélemények szerint az ujgur királyság egyik stratégiai létesítménye működhetett itt.  Valamikor a 744-800 közötti időkben épült a palota, amely stílusában és egyes elemeiben – például a csempék tekintetében – kínai hatást mutat.

Lehet, hogy nem sokáig túrázhatnak errefelé a különleges tájakat kedvelők. A klímaváltozás hatására Por-Bajin ugyanis lassan lesüllyed az örök fagy és hó birodalmából, és eltűnik, mint valamiféle Atlantisz. Irina Archanceva régész szavait idézi a Vagabond online svéd magazin, aki szerint az erózió és a már most látható repedések hatására Por-Bajin falai 80 év múlva teljes egészében a tóba fognak omlani.

 

 

 Képgaléria

 

Lépjen velünk kapcsolatba

 
Teleki Sámuel Utazási Iroda

  • Telefon: 30/869-8000
  • Telefon/fax: 24/786-418

MKEH engedély száma: U-001504

Adószám: 23886328-2-13

Bankszámlaszám:

Budapest Bank 10103867-39785200-01004009

 

Visszahívás kérése

Nyitva tartás

 
Teleki Sámuel Utazási Iroda

Hétfő: 9:00-17:00
Kedd: 9:00-17:00
Szerda: 9:00-17:00
Csütörtök: 9:00-17:00
Péntek: 9:00-17:00
Szombat: Zárva
Vasárnap: Zárva

 

Kövessen Minket!

TELEKI HÍRLEVÉL

Szeretne értesülni legújabb útjainkról? Iratkozzon fel.

Partnereink

     
            

          

 

szolgáltatások

Foglalás

Utazás

Szingli Travel

Légitársaságok

Hasznos Információk

Hasznos Információk

A weboldalon cookie-kat(sütiket) használunk, amik segítenek a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.